Barion Pixel

Microsoft Teams – valódi csapatmunka szórakoztató módon

Engedjétek meg, hogy most egy kicsit más szemüvegen keresztül mutassuk be, hogy mire is lehet képes a Microsoft Teams alkalmazás, hogyan tudjuk igazán személyre szabottan használni.

Korábbi bejegyzésünkben már igyekeztünk röviden felvázolni, hogy milyen funkciókra alkalmas a Microsoft Teams alkalmazás:

Engedjétek meg, hogy most egy kicsit más szemüvegen keresztül mutassuk be, hogy mire is lehet képes, hogyan tudjuk igazán személyre szabottan használni.

Először is, a Microsoft Teams egy olyan alkalmazás, amely segíti az együttműködést a csoportod, csapatod tagjai között. Segítségével legfőképpen egy helyen gondoskodhatsz a team szervezettségéről, és rettentő fontos, hogy egy helyen elérhetővé válik a csoportod összes kommunikációja. Ne csak száraz és tényszerű kommunikációra gondolj, hiszen a jó munkakörnyezethez szükség van “kikapcsolódásra” is. Napjainkban egyre fontosabb, hogy a kollégáid élvezzék is az egymással történő beszélgetést, még ha más helyszíneken is vannak, sokan éppen home office-ban.

Mit okozhat az otthoni munka egy olyan embernél, aki eddig nap mint nap bejárt a munkahelyére? Érezheti magát bezárva, elszigetelődve, elmaradnak a kávé melletti beszélgetések, nem találkoznak a kijelölt dohányzó helyen és még folytathatnám a sort sokáig. Van, akit ez kevésbé zavar, de az emberek többségének nagyon nagy szüksége van az efféle kötetlen beszélgetésre a munkatársakkal. Szóval itt a Teams, miért is ne lehetne ezeknek az elmaradt szociális találkozásoknak az új színtere?

Szerintem teljesen alkalmas rá, sőt! Miért gondolom így?

Nagyon fontos, hogy egy platform független alkalmazásról beszélünk, hiszen iOS-re, Android-ra, vagy asztali számítógépre is letölthető, valamint használhatod az interneten is. Ha valamire, akkor a Teams-re tényleg igaz, hogy bárhol és bármikor.

Csevegés és fájlok megosztása a Teamsben – miért ne lehetne szórakoztató a munka

Indíthatsz új beszélgetést akár a teljes csoporttal

  1. Kattints a Teams Csoportok gomb gombra, majd válassz egy csoportot és egy csatornát. 
  2. A megjelenő párbeszédpanelen üzenhetsz – írd le ami a fejedben van, és kattints a Küldés Küldés gomb gombra.

Beszélgethetsz akár egy személlyel vagy csoporttal is

  1. Az alkalmazás felső részén kattints az Új csevegés Új csevegés gomb elemre.
  2. Címzett mezőbe írd be azoknak a személyeknek a nevét, akikkel csevegni szeretnél.
  3. A megjelenő párbeszédpanelen üzenhetsz – írd le ami a fejedben van, és kattints a Küldés Küldés gomb gombra.
Microsoft Teams címzett

Ha használtál már valaha csevegő alkalmazást (pl: Messenger, WhatsApp stb.), akkor nem lehet sok gondod a használatával.

Válasz küldése egy beszélgetésre

A csatornákon végzett beszélgetések dátum szerint, illetve legutóbbi hozzászólás szerint rendezve jelennek meg. A csevegésfolyamokban a válaszok az eredeti bejegyzés alatt jelennek meg, így könnyebben követhető egyszerre több beszélgetés is. 

  1. Keresd meg a hozzászólásláncot, amelyre válaszolni szeretnél. 
  2. Kattints a Válasz elemre, írd be az üzeneted, majd kattints a Küldés Küldés gombgombra. 

Szórakoztató emojik, mémek és GIF-ek

Tedd szórakoztatóvá a beszélgetést! A magánéletben is használjuk, miért ne használnánk a munka világában is, miért ne lehetne ott is szórakoztató egy beszélgetés, még ha munkáról is van szó…

  • Kattints a Matrica Matrica gomb elemre az üzenet beírására szolgáló mező alatt, majd válassz egy mémet vagy matricát az egyik kategóriából.

Matrica Matrica gomb katalógusban különböző testreszabható matricák és mémek találhatók, de akár a sajátjaidat is feltöltheted! Az Emoji Emoji gomb lapon mosolygós arcokat, a GIF GIF gomb lapon pedig animált GIF-eket találsz.

Fájlok megosztása

Néha a szó nem elég, és egy fájlt kell közzétenni a csatornán folyó beszélgetésben.

Tipp: A Teams kifejezetten jól együttműködik a Microsoft Office-dokumentumokkal.

  1. A csatornabeszélgetésben kattints az üzenet szövegmezője alatti CsatolásFájl kiválasztása gomb lehetőségre.
  2. Válassz az alábbi lehetőségek közül:
    • OneDrive
    • Feltöltés a saját számítógépről
  3. Válassz ki egy fájlt majd a Hivatkozás megosztása lehetőséget! Ha a számítógépéről töltöd fel a fájlt, jelölj ki egy fájlt, kattints a Megnyitás elemre, majd a Küldés Küldés gomblehetőséget válaszd!
Microsoft Teams fájlmegosztás

Bármikor megtekintheted a csatornára feltöltött összes fájlt, ha megnyitod a Fájlok lapot.

Online értekezletek szervezése

Természetesen szervezhetsz értekezletet, megbeszéléseket is:

Microsoft Teams meeting

Kiegészítő bővítmények a Teams alkalmazásban

További üzenetküldő bővítményeket is használhatsz:

Microsoft Teams appok

Életünk jelentős részét munkával töltjük. Véleményem szerint ugyanannyira fontos, hogy a munkahelyen jól érezzük magunkat, mint egy színházi előadás közben. Ha van olyan lehetőség, amivel a mindennapos munkát szórakoztatóbbá tudjuk tenni, akkor tegyük is azzá!

Beszélgessünk a kollégákkal személyesen, de használjuk ki az online csatornák adta lehetőségeket is a lehető legnagyobb mértékben! Egy-egy poén a nap közben fel tudja dobni mindenki hangulatát, még ha kicsit feszült is a légkör egy közelgő határidő, vagy éppen egy értekezlet miatt!

Maradj kapcsolatban!

Megosztás:

Facebook
LinkedIn
Ez is érdekelhet

Kapcsolódó cikkek

Trójai vírus

Trójai vírusok

Mi a trójai vírus? A trójai vírus, más néven trójai program, olyan típusú rosszindulatú szoftver, amely megjelenhet a felhasználó számítógépén,

Internetes csalások

Sajnos az egyre növekvő számú internetes csalások ma már az életünk szerves részévé váltak, és egyre gyakrabban érintenek mindannyiunkat, mivel